HÍREK

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja

Református kórustalálkozó Nagyváradon

A Bihari Református Egyházmegye színvonalas találkozót szervezett kórusai számára a Nagyvárad-olaszi református templomban

 

Kórustalálkozó a Nagyvárad-olaszi templomban

Szombaton, június 14-én délelőtt 10 órától a Nagyvárad-olaszi református templomban rendezték meg immár huszonnegyedik alkalommal a Bihari Református Egyházmegyéhez tartozó gyülekezetek kórusainak találkozóját.

A rendezvény Veres Kovács Attila házigazda lelkipásztor köszöntőjével vette kezdetét. A lelkipásztor bemutatta a kórustalálkozó zenei szakértőit is, Benkő Timeát és Brugós Anikót, akik a kolozsvári Protestáns Teológia, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem tanárai.

A nyitóáhítaton  Mikló Ferenc esperes hirdette Isten Igéjét a 2 Tim 1, 5-6 alapján.

Az áhítatot követően Veres Kovács Attila lelkipásztor ismertette a résztvevő tizenhét kórust, amelyek Biharszentjános, Bors, Élesd, Feketeerdő, Hegyközcsatár Jákóhodos, Nyüved, Kisnyégerfalva, Köröstárkány, Nagyszalonta, Nagyvárad-Biharpüspöki, Nagyvárad-Olaszi, Nagyvárad-Rét (Sztárai Mihály és Csillagfény kórus), Nagyvárad- Újváros és Tenke gyülekezeteiből érkeztek.

Az énekkarok és a karvezetők nagy hozzáértésről tettek bizonyságot, hiszen szebbnél szebb művek hangzottak el. A kórusok tagjai, valamint a karvezetők nagy figyelemmel követték egymás énekeit, amelyekből kórusonként kettő hangzott el Isten dicsőségére.

A nap fénypontjaként a tizenhét kórus négy szólamban énekelte el az egyházmegye zenei előadója, Kozma Gyula által kiválasztott kórusművet.

Benkő Tímea és Brugós Anikó egyetemi tanárok kiértékelésükben megköszönték a kórusoknak a színvonalas előadást, és rámutattak arra, hogy az egyszólamú kórus éppen olyan jó lehet, mint egy négyszólamú, ha az tisztán és lélekből szól, hiszen kórusban énekelni is szolgálat, hitvallás és misszió.

Tóth Zsigmond

Nagyvárad-rogériusz kórusa

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on 2014-06-16 by in Uncategorized.

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: