HÍREK

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja

Elkezdődött a Festum Varadinum

Vasárnap délelőtt a Nagyvárad-újvárosi református templomban zajlott istentisztelettel elkezdődött az idei Festum Varadinum ünnepségsorozat. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök prédikált.

Forrás: erdon.ro, szerző: Ciucur Antonius

Az isteni gondviselésnek köszönhetően keresztelővel kezdődött az idei Festum Varadinumot megnyitó istentisztelet a várad-újvárosi református templomban, és a gyermekáldás öröme, ennek fontossága végigkísérte a felszólalók gondolatmeneteit. Az egybegyűlteket Sándor Lajos tiszteletes köszöntötte, arra hívva fel a figyelmet: boldog az a város, melyet belaknak a szülőföldjükön maradó, sokasodó és egymás erősító polgárai.

Isten megtartó igéje a 86. zsoltár 4-től 7-ig terjedő versei alapján szólt. Szószéki beszédében Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök azt nyomatékosította: jó az Úr, mert megbocsájt nekünk, ezért magasztalnunk kell őt állandóan szóval, tettel, zenével és énekkel, áldásért és kegyelemért könyörögve, azt kérve tőle: örvendeztesse meg a szolgálói lelkét.

A bátorító szavak után Emődi András, a KREK levéltárosa mutatta be dr. Szabadi Istvánt, a debreceni Tiszántúli Református Egyházkerület levéltári igazgatóját, aki a Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 című könyvet ismertette röviden. Többek közt azt emelte ki: a Trianon előtt nevelkedett és tanult lelkészek zöme fontosnak tartotta, hogy a kötelező anyakönnyvezetés mellett az önéletrajzát is megírja, egységesnek tekintve a szétszabdalt csonka Magyarországot.

A rendezvénysorozat hivatalosan Csűry István királyhágómelléki püspök nyitotta meg, aki azt kívánta: Isten parancsait felszabadult lélekkel követve, meghallva és betartva boldogan és örömmel vegyenek részt a jelenlevők az eseményeken úgy, hogy nem csupán ők, hanem Isten is jól érezze magát.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on 2016-04-17 by in Hírek.

Navigáció

Az oldalt látogatók:

  • 109,207 látogató

ELÉRHETŐSÉG

Telefon: 0259-431710, 0259-435386
Hivatali órák: Hétfő-péntek 9-16
%d blogger ezt kedveli: