HÍREK

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja

Debrecenben tanácskozott a Generális Konvent elnöksége

A Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő testület november 8-9-én a megújult Debreceni Református Kollégiumban tartotta ülését, melynek kiemelt témája a jövőre esedékes reformációi jubileumi emlékév rendezvényeinek előkészítése volt.
A tanácskozáson megemlékeztek Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház kilencvenkét esztendősen elhunyt nyugalmazott püspökénekéletéről és munkásságáról. Az elnökségi tagok a debreceni megbeszélés előtt részt vettek a volt egyházvezető munkácsi temetésén is.
Az elnökség tárgyalt a jövő évi közös programtervekről, egyeztetve a külhoni és az anyaországi egyházkerületek fontosabb eseményeinek időpontjáról és előkészítve a reformációi jubileumi emlékév rendezvényeit is. Kiemelten foglalkoztak az emlékév országos egyházi megnyitójával, amelyet január 31-én Debrecenben tartanak majd. Az elnökség támogatta, hogy a kárpátaljai „Reformáció gyermekei” programot a Magyar Református Egyház többi részegyházában is átvegyék. A tanácskozás résztvevői továbbá megtekintették Cséke Zsolt kisfilmjét is, ami öt percben foglalja össze azt a 450 esztendőt, amit a reformátusok Tiszántúlon megéltek.
A megbeszélésen szó esett a részegyházakban lezajlott és folyamatban lévő tisztújításokról is. Az ülésen bemutatkozott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új főgondnoka, Bara Lajos István, aki a Zilahi Református Wesselényi Kollégium igazgatója. Elhangzott, hogy a Szerbiai Református Keresztyén Egyház október 22-én és november 5-én megtartott 57. Zsinata kiírta az általános tisztújítást az egyházban és meghatározta a választások menetrendjét is, amely szerint a november 19-ig tartó jelölési időszak és a december 10-ig zajló szavazás, majd az esetleges fellebbezések elbírálása után 2017 januárjában kezdhetik meg a munkát az új tisztségviselők.

gke_02-jpg-500x500_q85
Az elnökségi ülés foglalkozott a Magyar Református Egyház költségvetésével, a Második Helvét Hitvallás átdolgozott szövege részegyházi elfogadásának kérdéseivel és a Kárpát-medencei református oktatási alap 2016. évi adománygyűjtésével, illetve beszámoló hangzott el többek között a Generális Konvent alkalmi lelkészküldés programjáról, az Edinburghban zajló lelkigondozói, gyülekezetplántálási szolgálatról, valamint a részegyházak életének aktuális kérdéseiről is.
Az Európa Rádióban Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke beszélt a Generális Konvent elnökségének debreceni tanácskozásáról. Az interjút meghallgathatják a ttre.hu oldalon. A Generális Konvent a Kárpát-medencei református egyházak közös képviseleti testülete. Feladata a közös alkotmány és közös törvények előkészítése, a közös ügyek koordinálása, az egység munkálása. Ennek ügyvivő testülete a Kárpát-medencei református egyházak hivatalban lévő püspökeit és főgondnokait tömörítő elnökség, melynek feladata a közös ügyek intézése. A testület szükség szerint, de évente legalább háromszor ülésezik.
reformatus.hu, fotó: Barcza János

gke_02.jpg.500x500_q852.jpg

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on 2016-11-14 by in Hírek.

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: