HÍREK

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja

A Magyar Kultúra Napján Budapest Szatmárra figyelt

A Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány a kultúra különböző területein lovagiasan, huzamos ideje tevékenykedők elismerésére 1998. szeptemberében hívta életre. A kuratórium döntését az 1999. január 22-én elsőként elismert 12 főből álló Alapító Lovagok közössége, valamint 2005-től a Kultúra Lovagrendje évente felkért lovagjaiból álló Tanácsadó Testület készíti elő. A Lovagrend elnöke Nick Ferenc.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány évente -Örökség serleg- díjat adományoz azon közösségeknek akik a jövő nemzedékeként a hagyományőrzésben tevőlegesen jeleskednek.

A XXI. Lovagavató ceremóniának a Díszvendége 2017. január 22-én Budapesten a Stefánia Honvéd Palotában Partium-Szatmár vidéke volt. A Lovagavató Gálára a meghívás a 2016-ban – Örökség serleggel- kitüntetett Szatmári Református Gimnázium Gyermekkórusán keresztül érkezett. A tavalyi Gálán a hivatalos Meghívót Nagy Szabolcs, jelenleg Szatmár megye menedzsere vette át. Az idei díszvendégek: a Szatmári Református Gimnázium Gyermekkórusa, a Szatmári Református Egyházmegye Lelkipásztor Kórusa, a kórusok karnagya: Higyed Gyöngyi és a Szatmár Megyei Hagyományőrző Egyesület Néptánccsoportja, szakmai vezetője: Szarvas Károly voltak.
A Szatmáriakat legmagasabb szinten képviselők Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere voltak, akik köszöntő beszédeikben kiemelték a Régió történelmi és művelődéstörténeti jelentőségét, hangot adva annak az örömnek is, hogy öt kontinens most Szatmárra is figyel. Elismeréssel szóltak a Szatmárhoz és Szatmárnémetihez kötődő személyiségekről és a Gálán elismert és lovagi címmel kitüntetettek munkájáról. Nagy Szabolcs menedzser annak örült, hogy a tavalyi meghívásnak a szatmáriakkal együtt eleget tehetett.

Elismerések

A Magyar Kultúra Lovagja címet 2017-ben Partiumból Higyed Gyöngyi karnagy-tanár vehette át, akinek ezúton is gratulálunk.

p1060635
Higyed Gyöngyi méltatásakor kiemelték a hagyományőrzés és jövő generációját összekötő híd szerepet. A lovag jelmondata is elhangzott: Énekeljetek és élni fogtok. Higyed Gyöngyi a Magyar Kultúra Lovagrend zászlajára mintegy válaszként, a szatmáriak nevében egy emlékszalagot kötött melynek felirata: “Légy hű mindhalálig”.
A Gálán, vasárnap lévén a Reformáció 500 éves jubileumáról is megemlékeztek. Simon Atttila Szatmárudvari református lelkipásztor tartott rövid áhitatot.

A Reformáció jubileumához kötődve két posztumusz díjat is kiosztottak:
Szatmár-Kültelek Református Egyházközség ajánlására Kálvin János reformátor, posztumusz, az Egyetemes Kultúra Lovagja címet kapta, melyet a javaslattevő nevében Higyed János Mátyás lelkipásztor vett át.
A Mikolai Református Egyházközség ajánlására Károlyi Gáspár bibliafordító, posztumusz, a Magyar Kultúra Lovagja címet kapta, amelyet a javaslattevő nevében Higyed István Levente lelkipásztor vett át.
A Vasárnapi Gálát megelőzően szombaton a szatmári küldöttség az Országházban tett látogatást, majd Nagytarcsán a helyi kulturális est vendégeként lépett színpadra és élvezte a helyiek vendégszeretetét.

p1070042
A vasárnapi Gálát, amelynek helyszíne a Stefánia Honvéd Palota volt, a szatmáriak kórusművei, népdalai, néptáncai és versei szőtték át a résztvevők tapssal jutalmazott megelégedésére.
Népdalokat énekeltek: Kánya Réka, Farkas Annabella, Kiss Emese, Mészáros Amanda a Szatmári Református Gimnázium diákjai, verset mondtak: Szatmári Elemér és Ilonczai Zsombor lelkipásztorok.
A Gálát követően a -Vidék kincsei- megnevezésű bemutatón a Szatmári Régió kulináris, történelmi, turisztikai nevezetességeit ismertető kiállító standnál reklámozták Partium-Szatmár vidékét.
Köszönjük: Szatmár Megye Tanácsa, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, a Szatmári Református Egyházmegye, a Szatmári Református Gimnázium, a Reformáció Emlékbizottság, és egyéni szponzorok támogatását, hogy a mintegy 75 személyes szatmári küldöttség részvételét lehetővé tették.

Higyed István

erem

eremsz

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on 2017-01-27 by in Hírek.

Navigáció

%d blogger ezt kedveli: