Visszatekintés hálaadással
2012 januárjában egyértelművé vált, hogy a poklostelki református templom tetőszerkezete teljes cserére szorul, életveszélyes a templomot továbbra is istentiszteleti célra használni. Istennek adunk hálát azért, hogy ekkor már volt hova … olvasásának folytatása
Előkészületben: dr. Hermán M. János – Erőtlenség által
„A Szentlélek munkája politikailag megfoghatatlan” Hermán M. János e kötet megírása, a felszínre hozott értékes adathalmaz megelevenítése és megszerkesztése által ismételten bebizonyítja alkotásra szomjúzó, szellemiekben (is) örökmozgó természetét. A szerző … olvasásának folytatása
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL 2018
Jöjj teremtő Lélek! A régiekkel mondott pünkösdi fohászt sohasem szabad múlt időben ismételni. Egyéni és közösségi életünk egyaránt rászorul az állandó és folyamatos, valamint a jövendőre is biztosított Lélek-jelenlétre. Ha … olvasásának folytatása
Pályázati felhívás
A Bihari Református Egyházmegyébe kebelezett 530 lelket számláló, minősített, Örvéndi Református Egyházközség pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állásra. A gyülekezet besorolás szerinti fizetést, lakható 3 szobás, központi fűtéses parókiát, valamint … olvasásának folytatása
Könyvek a bihari reformáció történetéből
A Varadinum-hetek utolsó előtti napján két könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Partiumi Keresztény Egyetem Teleki utcai székházának Bartók termébe. A május 12-én, szombaton, 18 órakor kezdődő rendezvény Csűry István … olvasásának folytatása
ÖNKÉNTES TOBORZÁS
a “Voluntary Service in a Mission” projektbe, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonába (Európai Önkéntes Szolgálat) Két fő önkéntest keresünk 1 évrea “Voluntary Service in a … olvasásának folytatása