Békés-Bánáti találkozó Aradon
„Mivel ragaszkodik hozzám, megmentem őt, oltalmazom, mert ismeri nevemet.” Zsolt 91, 14 Október 1-én az Aradi Református Egyházmegye szervezésében, az Arad-Belvárosi Református Egyházközség templomában kerül sor a Trianon előtti Békés-Bánáti … olvasásának folytatása
Végleges jelöltlista az egyházkerületi választásokra
Püspök Hely Jelölések száma Vállalja-e a jelölést Csűry István Nagyvárad 228 IGEN Főgondnok Bara Lajos-István Zilah 154 IGEN dr. Pető Csilla Nagyvárad 19 IGEN Lelkészi főjegyző Forró László Hegyközkovácsi 185 … olvasásának folytatása
Gyülekezetépítésről, gyülekezetszervezésről tanulhattak a lelkészek
Rácz Ervin, refszatmar.eu A Királyhágómelléki Református Egyházkerület idén is megszervezte a lelkész-továbbképzőt. Pálfi József Nagyvárad-réti lelkipásztor, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora szervezésében igazán színvonalas, hasznos és gyakorlati előadásokat hallgathatott az … olvasásának folytatása
Serkenj föl, aki aluszol!
Gárdonyi Zoltán bibliai versekre írt kánonja (Efézus 5,14) lehetne a mottója a XI. Kántorképző Tanfolyamnak, mely 2016. július 25-augusztus 13. között került megrendezésre a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezésében. A nyári … olvasásának folytatása
Kratochvil Károly halálának 70. évfordulója
MEGHÍVÓ a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által Kratochvil Károly halálának 70. évfordulója alkalmából szervezett nagyváradi megemlékezésre A Kratochvil-emlékév fővédnöke: Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi … olvasásának folytatása
A Harangszó második szeptemberi számából (18.)
A tartalomból: Szelíd alázattal tanulni ::: Veres Piroska: Haza vezető út ::: Csomay Árpád: Engedelmes tanítvány ::: Tokár Sándor: A vasárnapi iskola története ::: Tőtős Beáta: Menjen-e táborba a gyermek? ::: … olvasásának folytatása
Élő közvetítés a Lorántffyból
Szeptember 12-én hivatalosan is megkezdődik a tanév Romániában. Egyházkerületünk református tanintézeteiben, Zilahon, Szatmáron és Nagyváradon is tanévnyitók lesznek. Hétfőn induló Képben vagyunk című rovatunkban ÉLŐBEN jelentkezünk majd Nagyváradról, a Lorántffy … olvasásának folytatása
Nyilas Misi ösztöndíj program
A tehetség kincs! Kiemelkedően tehetséges vagy egy tantárgyban, művészeti ágban vagy sportban? Segítünk álmaid megvalósításában! Pályázd meg a Nyilas Misi Ösztöndíjat, hogy havi támogatásban részesülhess tehetséged kibontakozásában! A Magyar Református … olvasásának folytatása
A Harangszó szeptemberi első számából
Be nem tartott ígéretek :::: Wagner Erik: Toronyóra láncostól :::: Sebestyén László Ede: Téged kereslek, veled is találkoznék! :::: Tokár Sándor: A jövő Isten kezében van :::: Kiszámolni a kikutathatatlant … olvasásának folytatása
Egyházkerületi jelölések – összesítés
Püspök Csűry István Nagyvárad 228 dr. Pálfi József Nagyvárad 6 Higyed János Szatmárnémeti 3 Bogdán Zsolt Zilah 1 Forró László Hegyközkovácsi 1 Gazda István Temesvár 1 Higyed János Szatmárnémeti 1 … olvasásának folytatása