HÍREK

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület honlapja

Körlevél a vallásoktatás tárgyában

Nagytiszteletű Esperesi Hivatalnak

székhelyén

Nagytiszteletű Esperes Úr!

Ezúton felkérjük a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagytiszteletű Espereseit, Lelkipásztorait, Presbitereit és az iskolai vallásoktatásban tevékenykedő Pedagógusokat, hogy levelünkben közölt információkat a rendelkezésre álló leghatékonyabb formában juttassák el az iskolai református vallásoktatásban részesülő gyermekek szüleihez.
Románia Alkotmánybírósága 669/12.11.2014-es döntésében alkotmányellenesnek minősítette a Tanügyi törvény 18. paragrafus 2. bekezdésének első tételét. Ennek értelmében alkotmányellenes a vallásórák szervezésével kapcsolatosan az az eljárás, mely szerint a vallásórát nem igénylő nagykorú diák, vagy a kiskorú diák törvényes képviselője írásban kell kérje az iskolai vallásoktatás kötelezettsége alóli felmentését.
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a fent említett döntésében megerősítette a Tanügyi törvény 18. paragrafusának 1. bekezdését, mely szerint a vallás tantárgy az iskolai törzsanyag része; az államilag elismert felekezetekhez tartozó gyerekek számára, létszámuktól függetlenül biztosítódik azon alkotmányos joguk, hogy részt vegyenek a saját felekezetük vallásóráin.
A Tanügyminisztérium 29703/16.02.2015-ös körlevelében utasította a megyei tanfelügyelőségeket, hogy folyó év március 6-ig minden iskolában össze kell gyűjteni és egy országos integrált információs rendszerbe be kell vezetni a kiskorú diákok esetében a szülők által kitöltött, illetve nagykorú diákok esetében saját maguk által kitöltött típusnyomtatványokat, amelyekben jelzik, szeretnék, hogy gyermekük / a diák saját felekezete szerint vallásoktatásban részesüljön.
Jelen körlevelünkhöz csatoljuk a megyei tanfelügyelőségek számára elküldött minisztériumi iratot, melyben megtalálható az említett típusnyomtatvány is.
Arra kérjük Esperes, Lelkipásztor, Presbiter és Vallástanár testvéreinket, hogy mind a vasárnapi istentiszteletek rendjén, mind az iskolai vallásórákon és a sorra kerülő szülői értekezleten hívják fel református híveink figyelmét az iskolai vallásoktatás kérvényezésének, ezzel az iskolai vallásoktatás folytatólagos megszervezésének a fontosságára.
A fentiek népszerűsítése kapcsán kérjük, hozzák híveink tudomására az alábbiakat:
1. A vallás tantárgy továbbra is az állami törzsanyag része, az eddigi gyakorlathoz képest mindössze azzal a különbséggel, hogy megszervezését minden tanuló számára külön névre szóló kérvénnyel kell kérni. Javasoljuk, hogy a kérvényeket az iskolákban február 28.-ig iktassák, hogy az iskolának maradjon ideje március 6.-ig az iktatott kérvényekben szereplő adatokat bevezetni az országos integrált információs rendszerbe.
2. Amennyiben a szülő / nagykorú diák írásban nem kérelmezi a református vallásórákon való részvételt 2015. március 6.-ig, abban az esetben a diák lezáratlan marad vallás tantárgyból a tanév második félévében.
3. A vallásórákon való részvétel kérvényezésének elmaradása nem jelenti azt, hogy a diák más opcionális tantárgyat választhat. Ilyen esetekben az iskoláknak kell biztosítaniuk a gyerekek felügyeletét a vallásórák ideje alatt.
4. Anyaszentegyházunk hitvallásunkból fakadóan felelősséget vállal a gyermekek hitbeli neveléséért. A gyülekezet előtt tesz fogadalmat a keresztelés alkalmával szülő, keresztszülők és az egész gyülekezet, hogy mindent megtesz a gyülekezet gyermekeinek hitbéli nevelése érdekében.
5. Anyaszenegyházunk törekszik arra, hogy az iskolai vallásórák megtartására olyan jól képzett vallástanárokat állítson szolgálatba, akik az alapvető vallási ismeretek átadásán túl kiemelt figyelmet fordítanak a tanulók lelki, hitbeli fejlődésére.

Életükre és szolgálatukra kérjük Isten áldását.

Nagyvárad, 2015. február 19.

Lukács József  főjegyző
Szűcs Éva előadótanácsos

Csatolmányok: Körlevél ::: Notă – precizări

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Information

This entry was posted on 2015-02-19 by in Hírek.

Navigáció

Az oldalt látogatók:

  • 109,167 látogató

ELÉRHETŐSÉG

Telefon: 0259-431710, 0259-435386
Hivatali órák: Hétfő-péntek 9-16
%d blogger ezt kedveli: